A mai napon már 11. alkalommal megrendezett tavaszi erdőtakarításunk zajlott le. A tervek szerint egyesületünk szemétszedési akciót szervezett H. Heténytől a Mecsek északi határától húzódó völgység patak mentén, a közút mellett. Az volt a célunk, hogy összegyűjtsük az autókból kidobott hulladékot egészen Magyaregregyig. A programot közösen valósítottuk meg a 21. Századi Magyaregregyért Egyesülettel.
A szemétszedés nemcsak esztétikai kérdés. A természetbe kerülő hulladék hosszú időn át szennyezi környezetünket, veszélyt jelent az erdő élővilágára és a patakok tisztaságára. Fontos számunkra az is, hogy a Mecsekbe pihenni érkezők ne a közutak mellett kidobott szeméttel szembesüljenek, hanem azt lássák: a Kelet-Mecsekben élők igenis igényesek a környezetükre és közösen tesznek annak tisztaságáért és megóvásáért.
Sokan érezték fontosnak környezetünk rendbetételét: egyesületünk hívó szavára a helyiek mellett Tolna megyéből, Szekszárdról, Sárköz környékéről és Pécsről is érkeztek segítők.
A program jó hangulatban telt. Senki sem kímélte a derekát: a résztvevők nevetgélve, a szép időt élvezve, sok hajolgatás közepette gyűjtötték az utak mentén található szemetet.
Félúton, a Hidasi-völgy bejáratánál találkoztunk a Magyaregregy felől érkező természetkedvelő szemétszedőkkel. Innen gépjárművekkel visszatértünk Magyaregregyre, ahol már meleg teával, zsíros kenyérrel, pogácsával és süteményekkel vártak bennünket.
Ez a nap ismét bebizonyította, hogy ötven ember tenni akarása mennyit ér. Közös munkával sokat tehetünk azért, hogy erdeink, patakjaink és útjaink tiszták maradjanak a jövő generációi számára is.
Találkozunk jövőre is!

Loading