Hosszúhetényi Turista Egyesület

Rólunk

Történetünk

Egyesületünket 2015-ben hoztuk létre, azzal a céllal, hogy bemutassuk a Keleti Mecseket a helyi és az ország különböző pontjairól érkező túrázni vágyó családoknak, embereknek. Szociálisan érzékenyek vagyunk, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a nyílt túráink mindenki számára, pénztárcától függetlenül elérhetőek legyenek, így ezek mindig ingyenesek voltak és azok is maradnak. A kéthetente megrendezésre kerülő tematikus túráink során ismereteket adunk át, célunk bemutatni a Keleti Mecsek kulturális és természeti szépségeit pl. üvegesek múltja, várak, források, állat- és növényvilág illetve a közigazgatásilag Hosszúhetényhez tartozó Kisújbánya és Püspökszentlászló jelenét és múltját.
Az évek során egyre több családot, túrázni vágyót érintünk és mozgatunk meg, ezáltal nagy számban nő az egyesületünk népszerűsége, ami a túráink létszámán is megmutatkozik.
Egyesületünk társadalmi felelősségvállalása is jelentős, hiszen 2015 óta rendszeresen szervezünk tavaszi erdőtakarításokat, karöltve a Mecsek Erdő Zrt-vel és a Duna Dráva Nemzeti Parkkal. Ez utóbbival tavasszal, gyerekek és családok bevonásával békamentésben veszünk részt.
Egyesületünk a Kelet-Mecsek turista úthálózatának rendszeres karbantartásában is részt vállal. Tagságunk keze által nagyon sok turista útjelzés megújul.
Minden évben tematikus programterv szerint dolgozunk:
2023-as évünk a Rockenbauer Pál emlékév lebonyolításáról szólt, melynek során egyesületünk a Mecsek térképen is feltüntetett, hat állomásos emlékutat hozott létre, amin bemutatjuk Rockenbauer Pál életét és munkásságát. Emelett felújítottuk a nagy természetfilmes sírjának környezetét, ahol tájékoztató táblát is elhelyeztünk egyedi pecséttel, hogy ezzel is becsalogassuk a túrázókat.
A 2024-es évet a környezettudatosságnak és környezetvédelemnek szenteltük, melynek során különböző programjaink zajlottak.
A 2025-ös évünk a Sólyom László emlékút létrehozásáról szólt. Az emlékút a sárga sáv jelzés mentén, a Kisújbánya felett található Cigány-hegyi kilátót köti össze a Mecsek legmagasabb csúcsával a Zengővel. Az emlékút mindkét irányból bejárható.

Egyesületünk adatai

Elnök: Takács Ferenc
Elnökségi tagok: Dr. Polyák Lívia, Katona Zsanett

Tagság:
Bajkóné Hajnal Edit
Banga Sándor László
Csapó Barna
Csapó-Császár Alexandra
Csóka Gábor János
Dr. Böröcz László
Dr. Polyák Lívia
Dr. Zakál Andrea
Dr. Takács Krisztina
Fekete Balázs
Folkmann Ferenc
Göcsei Miklós
Gulyás Tamás
Hermec Petra
Hermec Réka
Hermec Rudolf
Hermecné Gálicz Marika
Katona Zsanett
Kis Istvánné
Kis Kamilla
Kláricsné Kemler Viola
Kovács Hajnalka
Lorencz Csaba
Pintér Réka
Rostásiné Kürti Melinda
Sarkadi Olivér
Sárközi Gergely
Sásdi Gabriella
Simon Zoltánné
Szakács-Fejes Eszter
Takács Ferenc
Takácsné Király Judit
Ungvári László
Varga Szabolcs
Vicze Anikó
Vicze Szabolcs
Walterné Hosszú Ibolya

 

Adószám: 18740969-1-02
Számlaszám: 50800142-15527518
Alapítás éve: 2015
Nyilvántartásba vétel napja: 2015.03.16.

Loading