Peremtúra #1 – Keresztek, szarvasok és egy kis meglepetés 

Egyesületünk ma tartotta 5 részes peremtúrasorozatának első túráját, amely a Mecsekalja-öv és a Mórágyi rög peremén kanyargott, melynek a korai kelés ellenére 50 fős lelkes csapatunkkal vágtunk neki, Mecseknádasdot elhagyva a kék négyzet mentén.
A túrát nemcsak a szép táj, hanem történelmi és geológiai érdekességek is színesítették, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy igazán különleges élmény legyen.
A mai túránk középpontjában mondhatni az út menti keresztek álltak, amelyek nemcsak útjelzőként szolgálnak, hanem régi idők történeteit is őrzik. Útközben több ilyen emlékhelyet érintettünk, és mindig érdemes volt megállni egy pillanatra, hogy megismerjük röviden történetüket.
Az első nagyobb pihenőt a Hesz kereszt mellett tartottuk, ahol egy rövid falatozás után Ófalu felé indultunk tovább. A faluban egy szemfüles vendéglátós gyorsan ajtót nyitott nekünk, hogy aki szeretné, egy meleg kávé mellett melegedhessen – bár ekkor még senki sem sejtette, hogy pár perccel később az emelkedő úgyis gondoskodik a bemelegítésről. 



A Langehöhe pedig nevéhez méltóan tényleg hosszú volt – mire végigértünk, már senkiben sem maradt kérdés, honnan kapta a nevét.
Innen a Rác-hegy mentén haladtunk tovább a Mária útra, ami végül a Várhegy-kilátóhoz és a Schlossberghez vezetett minket.

Az időjárás kegyes volt hozzánk – sárban dagonyázni nem igen kellett, így az útvonalat tényleg élvezhettük. Vidám, tartalmas beszélgetések, sok új, régi túratárs – ami mindig nagy öröm számunkra! A remek társaság és a gyönyörű környezet ismét bebizonyították, miért is szeretünk túrázni.
És hogy teljes legyen a túra és az útvonal már-már sajátjának mondható sajátosságai, a szarvasok sem maradtak el reggel! 

Találkozunk jövő héten, szombaton a Jégcsap túránkon! 


