Ma lezárult az idei forrástúra-sorozatunk, amelyet a HOTE 2024-ben a Környezettudatosság Évének jegyében szervezett, és nagy öröm volt számunkra, hogy több mint harmincan tartottunk együtt a mai túrán is! 🌳💦 Sikondáról indultunk, ahol a túra elején kitűzőkkel köszöntük meg azoknak, akik legalább öt alkalommal velünk voltak, míg a mind a nyolc túrát teljesítők – köztük a „Jolly Joker” túrát is – külön jutalmat kaptak: egy tábla csokoládét és egy kitűzőt, amelyet Baumann József emlékére terveztünk. 🏅🥈🥉 Fantasztikus belegondolni, hogy ennyi túrán át gyűjthettünk közös emlékeket! 🍃 Ezeken a túrákon 341-en tartottatok velünk, 148 Km alatt 4180 m szintemelkedéssel 50 forrást látogattunk meg!
Utunk során elsőként a Koponya-kutakhoz érkeztünk, majd Vágotpusztán megkoszorúztuk a Mecseki Láthatatlanok emléktábláját, és érintettük a Lóri-forrást is. A Zsidó-hegyet megkerülve egy olyan keskeny, egyedülálló gerincen, a Kecske-háton folytattuk utunkat, ahol mindkét oldalon mély völgyek nyúlnak, ezzel különleges panorámát kínálva. 🌄 Innen a Kőfejtő-kúthoz érkeztünk, ahol a homokkőfallal a háttérben, mintha egy kis öbölbe érkeztünk volna, ahol a nap fénye sejtelmes mesebeli tájjá varázsolta a helyszínt. 🌅 Végül a Bikfa forrást követően, a Bányász forrásnál zártuk ezt a csodás, kalandokkal, extra kihívásokkal, fotózással teli napot. 💧🍂🍁
Köszönöm mindenkinek – a magam és az egyesület nevében is –, aki az év során velünk tartott. Bízom benne, hogy nemcsak számomra, de mindannyiunk számára különleges emlékké váltak ezek a túrák, élmények. 🥰 Vigyázzunk együtt a forrásokra, hogy még sokáig olthassuk általuk szomjunkat, örömünket lelhessük a szépségükben és épített értékeinkben, méltóképpen tisztelegve elődeink munkája előtt. 💚