November második hétvégéjén egyesületünk tagjai csapatépítő hétvégére érkeztek a Balaton partjára, Tihanyba.
A programunk pénteken kompozással, este közös vacsorával és koccintással indult majd éjjelig tartó beszélgetéssel folytatódott. Szombati tervünk a Tihanyi-félsziget körbe túrázása és kilátópontjainak felkeresése volt. Mivel azonban reggel a szobánk ablakából csak tippelni tudtunk, hogy merre van a Balaton, tudtuk, hogy nem a mai nap lesz az, amikor a félsziget csúcsairól a kilátásban gyönyörködhetünk. Az egész nap kitartó köd ellenére csodálatos túraútvonalon haladtunk végig és fedeztük fel az őszi erdőt. A tájékoztató táblákon elhelyezett képeknek hála, néha sajgott a szívünk, ahogy kilátópontnál csak a tejfehér köd által körbeölelt tájat láttuk. De nem búslakodtunk hiszen a maroknyi csapatunk vidáman, beszélgetve rótta a kilómétereket. Jókedvünk az est folyamán csak fokozódott köszönhetően a házigazdánk által készített finom forralt bornak és vacsorának.
Reménnyel telve keltünk másnap, hátha szerencsénk lesz és a köd vasárnap nem lesz túratársunk, de biztos nem jól reménykedtünk. Reggeli után a balatonfüredi Lóczy-barlangot tekintettük meg külön idegenvezetéssel majd a Balaton-felvidék talán legszebb patakvölgyét a Koloska-völgyet fedeztük fel. A völgy mélyéről a Jókai-kilátóra felkapaszkodva a Balaton panorámáját csodálhattuk volna meg, de itt is minden képzelőerőnkre szükség volt.
A mozgalmas hétvégénket ebéddel zártuk Siófokon és közösen megegyeztünk, ide még visszatérünk, hogy megcsodálhassuk a panorámát amiről most lemaradtunk.




Szerző: Polyák Lívia