Sólyom László, volt köztársasági elnök tevékenyen részt vállalt a 2000-es évek első felében a Zengőre tervezett NATO katonai lokátor megépítésének a megakadályozásában, személyesen is
felgyalogolt a Zengőre a környezetvédőkkel. Ez alkalomból Csizmadia László, a Civil Szervezetek a Zengőért Mozgalom alapító tagja a köztársasági elnököt és feleségét a zöldek
nevében egy-egy jelvény és vándorbot átadásával „tiszteletbeli Zengő őrré” fogadta.
Mindezek emlékére „Sólyom László Emlékutat” alakítottak ki, mely a sárga sáv jelzésű turistaúton vezet a Zengő csúcsától a Cigány-hegyi kilátóig. Ennek az avató ünnepségére szervez egyesületünk túrát.
A TÚRA REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
Regisztrálni ezen a linken lehet.
https://forms.gle/z3CWevBK4KyRqA1aAÚtvonal: Hosszúhetény – Zengő – Püspökszentlászló – Cigány-hegyi kilátó –Pusztabánya – Hosszúhetény.
Táv: 17.5 Km
Szintemelkedés:645 m
-Indulás: 11.00-kor Hosszúhetényből a Polgármesteri Hivatal elől. A helyszínt megközelíteni gépjárművel, illetve autóbusszal lehet, ez utóbbival Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 10.30-kor induló buszjárattal.
– 12:30-13:00 között gyülekezés a Zengő kilátónál.
– 13:00-kor Köszöntőt mond dr. Landi Balázs egyetemi docens, elnök úr volt titkára.
– 13:15-kor indulás túravezetővel a sárga sáv jelzésen.
– 15:30-16:00 között érkezés a Cigány-hegyi kilátóhoz.
– 16:00-kor a tábla avatása, az út és a zarándokok megáldása, ima és emlékezés dr. Sólyom Lászlóra – Felföldi László püspök, a Pécsi Egyházmegye főpásztora által.
-Visszaindulás Hosszúheténybe.
– Közepesen nehéz túra
-Ajánlott: 7-99 éves korig bárkinek, aki legalább átlagos edzettségű.
-Részvételi díj: INGYENES
-Szükséges felszerelés: túrabakancs (a sportcipő átázik, nem tartja a bokát, nem védi alulról a talpat a kövektől, csúszik), és kamásli, réteges öltözködés, esetleg túrabot (kíméli a lábat, és több izmot mozgat meg, mint a bot nélküli túrázás), valamint hátizsák, az egésznapos víz és élelmiszer mennyiség hordozására.
-Túravezető: Schóber József BMTSZ Elnöke
-Telefonon érdeklődni: Takács Ferenc 06 20 805 3405
Forrás: Mecsek Híradó