Az országos jelentőségű védett természeti terület a természetvédelemért felelős miniszter rendeletével, azaz a védetté nyilvánítással jön létre. Négy típusa a Nemzeti Park (NP), a Tájvédelmi Körzet (TK), a Természetvédelmi Terület (TT) és a Természeti Emlék (TE).
Ezek közül általában a legnagyobb kiterjedésű a nemzeti park, amelyet lehetőleg összefüggő területen (vannak kivételek), az élővilág védelme érdekében hoznak létre. Hazánkban 10 nemzeti parkot alapítottak, az elsőt – a Hortobágyi Nemzeti Parkot – 1973-ban. A tájvédelmi körzetet is szintén nagy területen, élővilág- és tájvédelmi céllal jelölnek ki, míg a természetvédelmi terület egy-egy kisebb területű, jól körülhatárolható értékes élőhely védelme érdekében születik. A természeti emlék egyedi, de jelentős természeti képződmény (pl. szikla vagy más földtani érték) vagy élőlény (pl. nevezetes, öreg fa) védelmét szolgáló terület.
E kategóriák között jogi értelemben nincs különbség, a rájuk vonatkozó szabályok egyformák (pl. tiltott, korlátozott vagy engedélyköteles tevékenységek). A legszigorúbb szabályok a védett területeken belül kijelölt fokozottan védett természeti területekre vonatkoznak. Ezek a védett területek legértékesebb, az emberi zavarásra leginkább érzékeny részei, ahová a belépés is külön engedélyhez kötött – ez alól csak a jelzett turistautak jelentenek kivételt. A védett területek határait hatósági táblával jelölik meg, amelyekről leolvasható az adott védett terület kategóriája is. Ugyancsak táblával jelzik a fokozottan védett területek határait.
A települési önkormányzatok is alapíthatnak védett természeti területet, ezek a helyi jelentőségű védett természeti területek, amelyek a természetvédelmi terület vagy a természeti emlék kategóriába tartozhatnak.
Hazánk területének valamivel kevesebb mint egytizede védett.